Lauren Graham

 

Lauren Helen Graham 1967 március 16-án született Honolulun, Hawaii szigetén. 5 éves korában szülei elváltak, majd Lauren édesapjához került, és Virginiaba költöztek, ahol 1981- ben Karen Graham személyében mostohaanyukát kapott. Eközben édesanyja európában építette szinészi karrierjét. Bár alakján nem látszik, édesapja csokigyárban dolgozott.

~

A lovak szerelmese volt, nagy álma, hogy zsokés lehessen testalkata miatt nem valósulhatott meg, mert túl magas volt. Barnard College-ben szerzett
diplomája után els
ő fokot szerzett angolból.

1955-ben pincérn
őkét kezdett dolgozni Los Angelesben, majd hamarosan megkapta Shelly szerepét a Caroline in the city című sorozat első szezonjában.
Ezt még további sorozatok követték, mint a News Radio, Law and Order, Seinfeld vagy a  3rd Rock From the Sun.
Még néhány kisebb szerep
következett, amikor is megkapta Lorelai Gilmore szerepét, ami egy csapásra ismertté tette őt. Alakítását nézők mellett a szakma is elismerte,
bizony
ítja ezt, hogy Golden Globe díjra is jelölték.

~

Első filmszerepét a Nightwatch című filmbe kapta, majd az Édes novemberben Keanu Reeves és Charlize Theron társaságában játszott.
Ezután még több filmszerep következett, mint a Tapló Télapó, és a Gorillabácsi, legújabban pedig Evan a mindenható cím
ű filmben találkozhatunk vele, ahol főszerepet kapott.

http://gilmore-girls-love.mlap.hu